Örkénytábor emlékezete

 Az új örkénytábori lovaglótanári iskolába vezényelt olimpiai lovasok ugrató munkája, 1932

Forrás:http://www.filmhiradok.nava.hu/

Részlet Ernst József: 100 év a magyar lovassport történetéből II. kötet (1920-1944) című könyv kéziratából
(Köszönjük a szerzőnek, hogy lehetővé tette a még meg sem jelent könyve részletének közlését!):

A lovasképzés, Örkénytábor

     Az első világháború előtt a bécsi Ungargassén működő katonai Lovaglótanárképző Intézet (Reitlehrerinstitut) volt az Osztrák-Magyar Monarchiában a lovasképzés központja, a lovasokkal és lovaglással szemben elvárható követelmények meghatározója. Az intézetbe 10 hónapos képzésre évente mintegy 30 lovastisztet (közös huszár, ulánus, honvéd huszár stb.,) vezényeltek, míg a tüzér- és vonatiszteket Schlosshofban képezték ki. Egy-egy évfolyam legjobbjai további egy évet töltöttek az intézetben, amikor is Holicsra vezényelt állami mének vadászatra való kiképzésében és kipróbálásában vettek részt. A kiemelkedő tehetségű lovasokat további egy évre a bécsi spanyoliskolába vezényelték. A bécsi Lovaglótanárképző az első világháború kitörésekor megszűntette működését, s a békekötés után sem folytatta munkáját. Hasonlóképpen megszűnt a Magyar kir. Honvéd  Központi Lovagló Iskola is. 

     A trianoni békeszerződés korlátozta Magyarország katonai erejét, a hadsereg létszámát, fegyvernemi összetételét, a katonai képzést. A jobbára a hagyományos fegyvernemekre korlátozott hadseregben fontos feladat lett a lovastisztek (lovasság, fogatolt tüzérség) képzése, ezért 1922. május 15-én Pótló Idomító Keret fedőnév alatt a lovastisztek továbbképzésére szolgáló központi intézményt létesítettek Budapesten, a Hungária körút és Kerepesi út sarkán levő Ferenc József laktanyában. A rövidítve csak PIK néven közismert intézmény első parancsnoka Prónay Sándor ezredes volt. Alig két évvel később, 1924. őszétől viszont már hivatalosan is Lovaglótanárképző Intézet néven működött, azonban az itt végzett lovaglótanárok mindvégig PIK néven emlegették. A PIK, illetve a Lovaglótanárképző parancsnokai és tanárai a bécsi Reitlehrer Institut egykori növendékei és háború előtti versenyek eredményes lovasai voltak. Az oktatás elveire Josipovich Zsigmond ny. ezredes  gyakorolta a legnagyobb hatást, de oktatóként itt szolgált még többek között Szunyogh Albert, Malanotti Lajos is már. Mindez azt jelentette, hogy a budapesti lovaglótanárképző a bécsi klasszikus iskola, a campagne-lovaglás hagyományait ápolta. 

     Az oktatás nemcsak felfogásában, hanem módszerében is igyekezett megfelelni a háború előtti elvárásoknak. Ezért mindenképpen biztosítani kívánta lovas tiszteknek a verseny-, valamint a vadászlovaglás feltételeit. 

    A háború előtt a fiatal tisztek rendszeresen indultak az Úrlovasok Szövetkezete által Alagon és a vidéki versenypályákon rendezett lóversenyeken.. A háború után ez lehetőség korlátozódott (az a pesti pálya helyett a Magyar Lovaregylet vette igénybe Alagot, s a vidéki pályák is megszűntek, illetve csökkent az érdeklődés), s jóformán csak a Pestvidéki Versenyegylet káposztásmegyerei lóversenytere állt rendelkezésre. A versenyegylet mellett a versenyek megtartásában érdekelt volt az Úrlovasok Szövetkezete is.. Több lovastiszt saját lovával indult a versenyeken, illetve a jobb lovasoknak egy-egy galoppidomár ajánlott lovaglási lehetőséget, mivel az úrlovasoknak állandó versenyistálló nem állott rendelkezésre. Ennek megteremtésére, első lépésként a PIK parancsnoka, Prónay Sándor ezredes 1923. őszén 5 telivért adott trénigbe Alagra. Később, 10-15 év múlva már 30-40 ló állt tréningben a Honvédségi Versenyistállóban. A versenyistállóban a huszár, a tüzér és vonat alakulatok neve alatt futottak a lovak. 

     A másik kezdeményezés a holicsi minta alapján való vadászlovaglási lehetőség megteremtése volt. Ennek jegyében 1926-ban megalakult az Örkényi Rókafalka Társaság, amely elvileg nyitott volt, bárki tagja lehetett. A kennelt és az istállókat a Honvédelmi Minisztérium biztosította az örkényi honvédkincstári bírtok majorjában. A Földművelési Minisztérium pedig kipróbálásra kerülő állami méneket bocsátott rendelkezésre, így a honvédség elkerülhette az esetleges „luxus dolgokra való pazarlás” vádját.. A kopókat – 16 coupels (pár), azaz 32 egyedet – pedig Angliában vásárolták. Miként a társaság nevében is jelezte, rókavadászatokra készültek, de már az első vadászszerzonban kiderült, hogy Örkény környéke erre nem alkalmas. 1932-ben az Örkényi Rókafalka Társaság átalakult, pontosabban az örkényi Magyar kír. Lovastanárképző Intézet vette át, és a master feladatát a mindenkori iskolaparancsnok töltötte be.

     A válogatott keret tagjainak túlnyomó többsége a lovaglótanárképzőben kapott valamilyen szolgálati beosztást. Éppen ezért elég nehéz megállapítani, hogy egyes tisztek mint kerettagok, vagy pedig mint lovaglótanárok tartózkodtak az intézetben..   

     Ennyi feladat ellátására (az ezred kiszolgálása, tanárképző, válogatott keret) a Ferenc József laktanya szűknek bizonyult. Az olimpia, majd az 1929-ben Budapesten megrendezett nemzetközi mérkőzés tapasztalatai indokolttá tették, hogy a lovaképzésnek, de főleg az élsportnak jobb kerülményeket kell biztosítani. Több tisztet külföldi tanárképzőkbe vezényeltek továbbképzésre, s rövidesen döntés született arról is, hogy tanárképző az örkényi katonai objektumba költözzék át. A Dabastól délre eső, Örkény és Tatárszentgyörgy között fekvő, mintegy 2600 hektár nagyságú, erdős, ligetes, meglehetősen rossz minőségű, homokos, szikes talajú, mezőgazdasági hasznosításra alkalmatlan területet a honvédség még az 1870-es évek közepén vásárolta meg kísérleti lőtér céljára. A tűzérségi gyakorló lőtéri (Tüzérségi Kutató Intézet) létesítésen kívül a későbbiekben vasúton is elérhető lőszerraktárat építettek és a két világháború közötti időszakban (sőt utána is) megmaradtak ezek a funkciók.    

     A nagyszabású terv java részét az 1930 év elején elkezdett munkálatok során meg is valósították. Az első kapavágásra 1930. május 17-én került sor, és 1930. szeptember 30-án, az eredeti elképzelésekhez képest néhány hét késéssel a Magyar királyi Lovaglótanárképző és Hajtóiskola   már teljes személyzetével és az olimpiai kerettel együtt elfoglalta  új otthonát.

     Az áthelyezett Lovaglótanárképző szervezetileg az eredeti feladatot (lőtér és raktár) ellátó táborparancsnoksághoz tartozott, mint ahogy ez alá tartozott a „lovastiszti tanfolyam” és az ide vezényelt huszárszázad is. A századot azért telepítették ide, hogy a tisztek a megfelelő terepadottságok kihasználásával a lovascsapatok kiképzését gyakorolhassák, ugyanis az ezredek körzetében már egy-egy század gyakorlatozása is komoly akadályokba ütközött a kellő méretű szabad terület hiánya miatt.  

     A hallgatókon kívül a lovaglótanárképzőhöz tartozott a válogatott keret, emellett a lovasalakulatok altisztjeinek tartott segédoktatói tanfolyam, valamint 1933-tól a táborban felállított spanyoliskola keret is.

     Az iskola személyi állománya: parancsnok – 5-6 lovaglótanár – orvos  – állatorvos – írnok – patkolómester – segédtisztek és írnokok, legénység (lóápolók), és mintegy 170 ló állt rendelkezésre, amelyek közt ott voltak a Szent György istálló sportlovai is, de nem számították hozzájuk sem a lovastiszti tanfolyam huszárszázadának lovait, sem a kipróbálásra ide helyezett állami méneket.  

     A lovaglótanárképzőbe elvileg 9 hallgató kerülhetett évente: 4 huszár, 4 tüzér és 1 fő vonatcsapatból, továbbá 9 altisztet vezényeltek a segédoktatói tanfolyamra. Mindkét tanfolyam legjobb 4-4 hallgatója további egy évet töltött a tanárképzőben.

     A hangsúlyt a gyakorlati képzésre helyezték. Az iskolába vezényelt minden tiszt magával hozta szolgálati és saját tulajdonú lovát. A többi lovat az iskola biztosította.

     A lovaglás reggel 7 órakor kezdődött

      Szünet

     Október 15-től december 10-ig minden héten vadászlovaglás volt falkával.

     Csütörtöki napokon lópihenő nap volt (a csütörtöki lópihenő minden katonai lovasalakulatnál, valamint méntelepeken is általános volt, szerszám- és lószemléket tartottak), ekkor a hajtás gyakorlása (kettesfogat, tüzér hatosfogat), elméleti oktatás, ősszel pedig vadászlovaglás töltötte ki a napot.

     Ha a hallgató több saját tulajdonú lovat hozott magával, úgy a reggeli munka előtt, vagy a délutáni elméleti foglalkozás után lovagolhatta le azokat.

     Elgondolkodtató, vajon mi késztette a katonai vezetést arra, hogy ilyen nagy méretű beruházást hajtson végre, illetve ekkora költséggel (oktatók, lovak) működtessen egy lovasoktató központot? Tény, hogy a három huszárezred, és a tábori tüzérség nem igényelt ennyi lovaglótanárt. A Ludovika Akadémián sem avattak évente 4-6 huszártisztnél többet!  A képzésben, az első és második évfolyamon összesen 10-12 hallgató vett  részt, míg az intézetbe vezényelt olimpiai keretbe tartozó lovasok száma megközelítette a 20 főt! Joggal feltételezhető, hogy az örkényi intézmény létrehozását döntő mértékben befolyásolta, hogy ideális felkészülési lehetőséget nyújtsanak a lovas válogatott keretnek.   

    A harmincas évek folyamán, különösen az évtized végére Örkénytábor jelentősége megnőtt, és megnyitották külföldi tisztek részére is. Sorsa a háború végén megpecsételődött. 1944 októberében, amikor a frontvonal a Duna-Tisza közét is elérte, a legénységet és a lovakat Dunántúlra menekítették. Utolsó állomáshelyük 1945 márciusában Szilsárkányban volt, a lóállomány szétszóródott, a személyi állomány pedig orosz fogságba esett.

    A parancsnokokon kívül tanárai közé tartoztak, mindenekelőtt Josipovich Zsigmond közvetlen tanítványai, PIK-ben, azaz a Ferenc József lakanyában végzett Binder Ottó, Bíró J. Árpád, Bodó Imre, Endrődy Ágoston, Hanthy László, Hazslinszky Zoltán, Jankovich Lőrinc Keméry Pál, Kókay Pál, Németh Dezső, Reznek Jenő, Száz Endre, Visy István stb.

     Mindezekhez még hozzá kell vennünk a katonai hivatástudatot, a katonai fegyelmet, ami az elszigetelt Örkénytáborban érvényesült.

     Az örkényi iskolas módszerét megteremtőik és tanítványaik soha nem tartották különösnek, speciálisnak: egyszerűen csak a helyes lovaglásnak  mondták. Az örkénytábori tanárképző működése mindössze 14 tanévet (PIK éveit is számítva 23 év) tett ki, amelyből öt háborús esztendő volt. Működése alatt nem sok kiemelt sikert éltek el a magyar lovasok? Díjugratásban mindössze csak egy Nemzetek Díja első helyezést (Salzburg, 1931), egy Nemzetek Díjában való egyéni első helyet (Aachen, 1935., Schaurek Ottmár, Mr. Spokes), valamint az olimpiai bronzérem (Berlin, 1936., Platthy József, Sellő) és egy olimpiai 5. helyezés (Berlin, 1936. Endrődy Ágoston, Pandúr). Amiben kitűnt az iskola, az a lovasok egységes stílusa volt. Az iskola várható hatásáról Kósa-Reznek Jenő 1931-ben a következőket írta: „…most van az az idő, amikor a lovaskiképzés helyes alapokon (modern viszonyok között) megkezdődhet és felépülhet, de ezért ne legyünk túl nagyigényűek kezdetben azokkal szemben, akiknek az új, helyesen felépített kiképzésről világviszonylatban kell számot adniok, mert egy ugrásszerű fejlődés máról holnapra be nem következhetik, hanem csak pár év mulva lehet…számon kérni és követelni az átlagos, világviszonylati nívót.”

     Örkénytábor igazi sikere és az „örkényi iskola” mitosza, hírneve a második világháború után keletkezett, elsősorban Némethy Bertalan (USA), Endrődy Ágoston (Anglia), Hazslinszky-Krull Géza (Hollandia), Visy István (Ausztria, USA), Butykay Béla (USA) által felkészített lovasok sikerei és irodalmi (Endrődy: Give Your Horse a Chance; Némethy: The de Némethy Method) tevékenységük nyomán.  

      A második világháború után Örkénytábor továbbra is a honvédkincstár tulajdonában maradt. A lőszerraktár mellett a régi tanárképző istállóiban eleinte a nyugatról visszakerült, illetve az országban fellelt honvédségi lovakat helyezték el. Az első időben Battha György huszár alezredesedes parancsnoksága alatt katonai ménesként működött, és számos, itt tenyésztett ló került a Honvéd Sportistállóba (pl. Ifjúság). A későbbiekben Honvéd Lóidomítótelep (a honvédségi ménes Dióspusztára és Bőszénfára került) néven működött tovább. 1952. szeptember 1-től Lászai József százados lett a parancsnoka (Battha Györgyöt pedig Komáromba vezényelték az ekkor alakuló lovashadosztály törzsparancsnokának). A honvédség lovasalakulataival együtt az örkényi Honvéd Lóidomítótelep működését is megszüntették 1953. decemberében. A honvédség a lovastábort a Földművelésügyi Minisztériumnak kívánta átadni. Erre azonban nem került sor, de még egyszer a sport szolgálatába állt. Az 1954-ben Budapesten megrendezésre kerülő V. Öttusa Világbajnokság lovas számát még Örkényben rendezték meg és a lebonyolítást biztosító 100 országos fedezőmén, valamint az öttusa istálló lovainak felkészítése is itt történt. 

     A tábor területén, az egykori istállókban, a kis fedett lovardában jelenleg honvédségi raktárak vannak…

Lovasbemutatók az örkénytábori katonai lovasiskola záróvizsgáján. 

Forrás:http://www.filmhiradok.nava.hu/