Kezdő osztály
Amit a lovasnak tudnia kell az osztályba kerüléshez:
- Egyensúlyban ülni - helyes ülés.
- A ló irányítása lépésben és ügetésben.
- A könnyű- és a tanügetés „ismerete”.
Amint a kezdő lovas az ülés és a segítségadás alapjait magáénak tudja, sor kerülhet arra, hogy a közel azonos tudásszintű lovasok 8-10 főből álló kis csoportban lovagoljanak. A csoportos lovaglás lehetővé teszi a kezdők részére, hogy az eddig tanultakat nagyobb térben, önállóan alkalmazzák: egyenesen való haladás, ívek, körök lovaglása, jármódok szabályozása - lépés, ügetés, tanügetés. A vágta tanulásának feltétele a stabil, elengedett tanügetés. Ezért ebbe az osztályba soroljuk azokat is, akik már lovagoltak, de nem vágtáztak még, az irányításuk nem elég határozott, nem ismerik a lovardai alakzatokat.

A kezdő csoportban a gyengébb lovasokhoz igazítjuk az oktatást, mert ezen a szinten kell jól berögződnie a lovaglás alap technikájának. Akik megfelelő gyakorlatra és tudásra tettek szert, azok a középosztályban folytatják a lovaglást.
Amit megtanulhatnak a lovasok az osztályban:
- A Lovas ülés és érzésjavítás és fejlesztés - finommozgás koordináció.
- Segítségek helyes alkalmazása.
- Lovardai alakzatok lovaglása: nagykör, átváltás, átlóváltás, kígyóvonalak.
- Beugratás (vágta) segítségei.





