Lovastornáról
A lovastorna (voltizsálás), tornagyakorlatok vágtázó lovon történő végrehajtását jelenti, amely Magyarországon és külföldön is nagy hagyományokkal rendelkező látványos lovassport. 1920-ban és 1928-ban Olimpiai versenyszámként is szerepelt. Magyarországon az utóbbi időben fellendülésnek induló sportág, különleges nem mindennapi látványt nyújt.
A versenyprogramok, amelyek a nézők számára is könnyen követhetőek, kötelező és szabadon választott gyakorlatsorokból állnak. A ló futószáron 15 m átmérőjű körön vágtázik, miközben a tornászok bemutatják egyéni, páros és csapatgyakorlataikat. A lovastorna csapat 6 főből és egy tartalékversenyzőből áll. Magyarországon hét kategóriában (Senior, Junior, Gyerek, B, C, D és utánpólás) versenyezhetnek a lovastornászok. Látványos volta ellenére az egyik legveszélytelenebb sportág. 1984 óta rendeznek Magyarországon hivatalosan Országos Bajnokságokat és nemzetközi versenyeket. A páros években Világbajnokságot, a páratlan években Európa-bajnokságot rendez a sportág nemzetközi szervezete.
Ki ne látott volna már lovastornász csoportot és figyelte csodálattal, milyen fantasztikus gyakorlatokat hajtanak végre a gyerekek és fiatalok a ló hátán! A versenyeken és a lovas rendezvényeken elképesztő dolgokat mutatnak be. Már az ókorban is izgatta az embereket, hogy akrobatikus gyakorlatokkal bizonyítsák bátorságukat és ügyességüket a vágtató lovon. A régi Rómában például az ilyen feladatok a gazdagok fiainak lovaglóoktatásának részei voltak. A reneszánszban a voltizs aztán önálló sportággá fejlődött, nevét a francia befolyásnak köszönheti ('la voltige').
Németországban az első csapatok a hatvanas években alakultak. Addig a lovon való tornászást "csak" a lovassportba való értékes felkészítésnek tartották. Ezt a funkciót a voltizs máig megtartotta.
A lóval való első kapcsolatteremtéshez például - főleg a legkisebbeknek - nagyszerű élmény. A voltizslovakat szeretettel gondozzák a gyerekek, miközben megtanulnak bánni a lóval. Az ápolás és ellátás éppolyan fontos, mint maga a sport. A lovastornánál a lóval való érintkezés folyamatosan "testközeli". Intenzíven élőlényként élik meg a "tornaszert", és nem csak egy eszköznek tekintik. Minden lovastornász állandóan tudatában van annak, mennyire függ lova jóindulatától és szorgalmától. Ennek következménye a hálás és körültekintő együttlét.
Lovastorna után lovaglás
Aki tehát tapasztalta a lóval mint társsal való találkozást, a nyereg alatt is érzi az élőlényt, és nem keveri össze a lovaglást a "motorozással". Bármilyen könnyűnek is tűnjön a lovaglás a gyakorlatlanoknak is segédszárak, zablák, kantárok, nyergek, pálcák, ostorok használatával, az igazi lovaglástudás mégiscsak többet követel meg, mint a "kormányzás", "gázadás" és "fékezés". Csak a ló önkéntes és örömteli együttműködése tesz lehetővé komoly sikereket. Egy lovastornász mindezt a tudást már magával hozza a lovaglásoktatáshoz.
Bemelegítés
A voltizsedzések nem csak a ló bemelegítésével kezdődnek - maguk a lovastornászok is következetesen felkészülnek a lovon zajló edzésre. Ez magában foglalja az általános erőnléti edzéseket, többnyire futást, gimnasztikát, nyújtó és lazító gyakorlatokat, valamint a kötelező és kűrelemek "szárazedzését" a talajon vagy a tornalovon.
Mozgékonyság és testkontroll
Ahogy a talajtornához, a voltizshoz is szükség van minimális mozgékonyságra. Aki nem a versenyeket tűzte maga elé célul, annak természetesen nem kell "kitekernie" a lábát, hanem lehetőségeinek keretein belül is élvezetet találhat a tornában. Ennek ellenére már a legegyszerűbb gyakorlatok is fejlesztik a mozgékonyságot. Az izmok, az inak és a szalagok nyújtásától lazábbak lesznek. A különböző testrészek összehangolását a lovastorna-gyakorlatok végzése szintén elősegíti. Egyes izomcsoportok megfeszítését és ellazítását célzottan kontrollálják, ezzel javítják a test általános érzetét.
"Félelem"
A voltizsnál nem szállnak le a lóról. Lecsúsznak, siklanak és ugranak minden variációban. Gondolju egy 150 cm magas gyerek, aki egy 165 cm marmagasságú lovon áll, jó háromméteres magasságból néz le, mielőtt vágtában leugrana a lóról. Ez nem különlegesség, hanem egy gyakorlat, amelyet a voltizscsoportok szinte minden kűrjében többször is végrehajtanak a résztvevők. Mivel az edzéseken természetesen a korrekt legurulást is gyakorolják, a kockázat minimális, és a gyerekek teljesen félelemmentesek.
Kiegyensúlyozott ülés
A ló hátán a lovastornász gyerekek játékosan megtanulnak a ló mozgására hagyatkozni. Már a hat alapgyakorlat (alapülés, zászló, malom, lengés, állás, olló) nagymértékű egyensúlyérzéket követel meg, és a ló mozgásának érzését. A saját súlypontjukat a lóéval kell összhangba hozniuk, méghozzá nemcsak alapülésben, hanem a különböző tornamutatványok közben is. Sok lovastornász szinte a holdkóros biztonságával mozog a ló hátán.
Ütemérzék
Éppen a versenyszerű lovastorna támaszt
magas követelményeket az ütem és ritmus tekintetében. A megfelelő
időzítéshez való érzék rendkívül fontos. Azoknál a gyakorlatoknál
például, amelyekben több tornász vesz részt, minden attól függ, hogy a
résztvevők egyezzenek a számoló-ütemben és a gyakorlat ritmusában. Csak
akkor sikerülhet, ha a megfelelő pillanatban kezdik és fejezik be,
engedik el, vesznek lendületet vagy lökik el.
Az ütem a ló kiképzési
skáláján egészen elöl áll. A jármódok tisztasága minden lecke előtt
való. A ló ütemének felismeréséhez, lovaglásához és megtartásához
azonban a lovasnak fejlett ritmusérzékkel kell rendelkeznie. Ennek az
ütemérzéknek a fejlesztéséhez a voltizsálás kimondottan hasznos.
Csapatszellem és csoportdinamika
A csapatszellem minden tornászcsoportban elengedhetetlen. Bár a versenyeken a kötelező gyakorlatoknál mindenkit egyenként értékelnek, a kűrben azonban a különböző képeket több tornász közösen hajtja végre, és a versenyen elért helyezéshez csak a közösen elért összesített eredmény számít. Ez elősegíti az összetartást. A voltizscsoportban mindenki fontos. Éppen a kűrgyakorlatokhoz van szükség sokféle különböző tehetségre. Kicsitől nagyig, a filigrántól az erősig, mindenki hozzájárulhat a sikerhez. Ezenkívül a csoport csapatdinamikára tesz szert, gyakran csak ez teszi lehetővé a különleges teljesítményeket.
Szórakozás és jókedv
A lovastorna egyszerűen jó móka. Akár
szabadidős sportként, akár versenysportként űzik, a tornászok
lelkesedése mindig szemmel látható, érezhető örömük, amellyel a lovon
tornáznak. Ezt természetesen a csapatszellem is elősegíti, de az a
különlegesség is, hogy nem egy eszközön, hanem egy élő lovon
gyakorolnak.
Aki lovasként egyszer egyszerűen fölül a
voltizsheveder mögé, és megpróbálkozik a legegyszerűbb
alapgyakorlatokkal, jól szórakozhat többnyire ügyetlen igyekezetén
(feltéve, ha van humora...). Itt is érvényes: a csapat megteszi a magáét!
Egy ilyen "tornaóra" a jókedven túl egy kis lazítást és pozitív
változatosságot visz a lovaglási órarendbe. Ugyanakkor ehelyütt talán
arra is utalnunk kell, hogy egy igazi "laikus-óra" esetén mindig a ló
javának kell előtérben állnia. Csak a megfelelő terhelést kapja a ló, a
torna időtartamát tekintve is, valamint a résztvevők ügyetlenségének
megvan a határa. Annak, aki például felüléskor zsákként zuhan a ló
hátára vagy a gyakorlatok közben csak kontrollálatlanul tud mozogni, be
kell látnia, hogy a lóval szembeni sportszerűség magától értetődő. Ezért
először a saját testfeszültségünket javítsuk a szükséges mértékig,
mielőtt új lendülettel a lóra ülnénk. De éppen az öröm, amit a
voltizsálás szerez, gondoskodik a nagyobb vonzerőről, hogy magunkon
dolgozzunk, mint ha egy teljesen átlagos gimnasztikaórán vennénk részt.
A fentiek alapján elmondhatjuk mennyi előnye van a lovastornának a lovagláshoz is. Ennek ellenére a voltizs nem a lovaglás előtti lépcső! Kezdés, hasznos kiegészítés és kiegyensúlyozó sport, ezek a lovastorna jelzői a klasszikus lovaglással kapcsolatban. A lovastorna azonban egy külön lovassport is, saját szabályokkal, saját versenyekkel és nagyfokú, sajátos vonzerővel.
Forrás: Zsubaba voltizs oldala